Angel From The Hell - 27. rész

Hello Everybody!

Nah a lábam gyógyulgat, sőt már rendesen járok, (nah jó picit bicegek). 

2012. október 5-én (péntek) járógipszet kaptam, amivel lényegesen könnyebb volt járni, de a csípőmnek ez nem tetszett. (Úgy mentem, mint egy csípőficamos.)

2012. október 19-én levették a járógipszet és hazasétáltam... Gipsz, rögzítő, és minden egyéb szar nélkül. Végre rá tudtam állni a lábamra, de nagyon hülyén nézett ki szegény... Olyan volt, mintha térdtől levágták volna a lábam és valaki másét rakták volna vissza.

2012. október 25-én voltam először gyógytornán. A gyógytornászom, Biró Ágnes, meg volt lepődve, hogy nem kapálóztam, mikor a heghez ért és hogy tök könnyen masszírozhatja. Olyan jó volt. A lábamba egy varázsütésre visszatért az erő. 2 percig mindenféle gond nélkül tudtam sétálni, utána visszatért a bicegésem, de jobb volt. Mondta, hogy szerencsém, hogy a Hámori főorvoshoz kerültem. Tökéletes munkát végzett és csakis miatta nem fáj most gyógytorna és gyógyul az Achillesem villámsebességgel. Mindössze (eddig) 3-szor voltam, de már guggolnom kell és lábujjhegyen állni. :D 

És bárki bármit mond! Az esztergomi kórházat bátran ajánlom mindenkinek! Csak profik dolgoznak ott.

Szavazzatok Barátnőmre:
https://www.facebook.com/pages/Bioderma-Hungary/182606768446045?sk=app_271641499623119&app_data=image_6120

Happy Halloween!

Azért kapjátok ezt a részt, mert 2012. 10. 30-án 13:40-kor összejött az 1200 látogató!

Köszönöm! De még mindig várom a kommikat, az unom, vagy tetszett gombok megnyomásával is kifejezhetitek véleményeteket, vagy akár chatben is! :D Van lehetőség bőven! 

Jó olvasást!

27. rész - Halálfélelem

Mindenkinek kimerítő 5 emeletet lépcsőzni, de Keith és Adam még csak meg sem izzadtak.
- Na már csak egy emelet! - mosolygott Keith. A lépcső közepénél jártunk, mikor a toronyszoba felől meghallottuk Charlotte hangját, aki mesélt a többieknek valamit, vagy nem 
tudom, de az biztos, hogy senki mást nem hallottam beszélni. Mikor felértünk, hatalmas, döbbent tekintetekkel találtuk szembe magunkat. Egy-két végzős vigyorgott, mert már bizonyára tudták, mi vár rájuk itt. A vörösesbarna hajú nő azonnal felállt a helyéről, mikor megpillantott Adam karjaiban.
- Mi történt? - szegezte nekünk a kérdést.
- Elájult - felelte Ch.
- Már megint? Hogy történt? - rögtön hozzám rohant és tenyerét a homlokomra tapasztotta - Te mindig ilyen hideg vagy? - nézett rám döbbenten, majd kitapintotta a pulzusomat.
- Baj van, Cherry? - kérdezte Keith.
- Gyere ki egy kicsit, kérlek! - fogta meg a férfi csuklóját és kimentek.
- Mi baja van? - kérdezte Carol és Raymond lánya Felicity.
- Elájult, de vagy hatszor elmondtuk! - morgott ingerülten Bill.
- Elég legyen már! Tudjátok, hogy csak megfájdul a feje a vitáinktól! - szólt rájuk Adam, majd lefektetett az egyik kanapéra. Gyengéden végigsimította az arcomat, majd leült a földre mellém. Billre pillantottam, akinek a szemei akkor csukva voltak és nagyon erősen koncentrált valamire. Legalábbis az összeráncolt homloka és az enyhén csücsörítő szája, amitől olyan arca volt, mintha székrekedése lett volna, engem erre engedett következtetni. Mikor kinyitotta a szemét, látszott rajta, hogy elfáradt, körülöttem pedig meleg levegő kezdett örvényleni, majd még erősebben kezdett fájni a fejem.
- Védőgyűrű... - suttogtam, csak magamnak.
- Miről beszélnek? - kérdezte Sam, majd a fülét az ajtóhoz tapasztotta. - Ti halljátok?
- Nem, és nem is fogjuk hallani! Burkot vont a szobára, hogy ne tudjunk meg mindent, csak annyit, amennyi szerintük elég - szólt egy lány a sarokból.
- Te meg ki vagy? - nézett bosszúsan a lányra Sam.
- Eugenia Marshall, végzős, alakváltó - emelte fel büszkén a fejét.
- Alakváltó? - kaptam fel a fejem. - Ezek a lények tényleg léteznek?
- Igen, tényleg léteznek, mint ahogy a többi lény is. Például démonok - ekkor jelentőségteljesen nézett Bill Adamre.
Adam démon lenne? Lehetetlen! A démonok gonoszak és kegyetlenek! Adam... Nos ő nem! Ő, kedves és véd minket. A receptoraim sem fújtak vészriadót, ami még inkább megcáfolja Bill állítását.
- Ne merj meghalni, mert érted megyek, visszahozlak és újból megöllek! Hallod?! - rázta a karomat kétségbeesetten Sam. Ann Charleyhoz bújva próbálta visszatartani a könnyeit.
- Nem fogok meghalni! - mordultam Samre. - Nem kell még temetni!
- Na, hogy van? - jött vissza Keith.
- Nem jól! - rázta meg a fejét Adam.
- Jó, akkor vidd be a szobájába és fektesd le! Lányok, vegyetek el onnan magatoknak egy-egy órarendet! - mutatott Keith a kis éjjeliszekrényhez hasonló, fiókos asztalkára.
- Nekem is hozzatok egyet! Előre is kösz!
Nem halok meg! Most nem! Nem akarok és ezért nem is fogok meghalni!
- Aranyos tőled, hogy hitegeted őket, hogy nem halsz meg, de ha valakit külön vitetnek a többiektől azt másnap már elföldeljük... Sajnálom, de ezt tudnod kellett! - mosolygott rám fájdalmasan.
- Csakhogy nem hitegettem őket! Nem fogok meghalni! Ma biztosan nem! - morogtam.
- Bár úgy lenne! Jó lenne hinni neked, de tudom, hogy most el fogsz menni! - bevitt a szobámba és az ágyba fektetett.
- Mi vagy te? Látó?
- Nem! De én ismerem a halál szagát, igaz csak azért, mert eddig kihaltak körülöttem az emberek. Ezért félek az érzelmektől - hajtotta le a fejét.
- Én legyőzöm a halált!
- Jézusom! - toppant be Antonia.
- Nem! Elkéstünk! - nyögte Charlotte.
- Gwendoline! - morogta az igazgatónő - Ó, te aljas szuka! Adam, használd a képességedet, hogy ő is érezze mennyire szenved szegény Aurora!
- Rendben! - Adam kihúzta magát, majd lehunyta a szemeit.
- Nem fogok meghalni! Értse már meg mindenki! - kiugrottam az ágyból.
Ekkora hajcihőt csinálni egy hülye ájulásból...
- Jól van! Nyugalom! Vedd be ezt a szert és jobban leszel! - nyújtott felém egy fiolában valami tejszerű folyadékot. Elvettem a löttyöt, majd kicsit meglötyögtettem. Masszaszerű állaga és émelyítő szaga volt.
Mindjárt hányok!
- Pfúj! Ezt én be nem veszem! - azzal belenyomtam a fiolát Ady kezébe.
- Rory! Ez tényleg segít! - motyogta a fiú.
- Csak a fájdalmat enyhíti! Antonia! Ezt a haldoklóknak adjátok, igaz?
- Igen, Rory, nekik, hogy ne legyen fájdalmas a haláluk - sóhajtotta a nő.
- Nekem ez nem kell! Jobban leszek, csak pihennem kell. Na, én lefekszem aludni! - motyogtam. Adam segítségével felálltam, a szekrényemhez sétáltam, levettem az ünneplőt, és miközben az ágy felé haladtam, lerúgtam a cipőimet, majd az ágyra vetettem magam.
- Hát jó! Adam, szólj, ha történik valami! - mondta és mielőtt kimentek volna a szobámból, Antonia még hozzáfűzte - Remélem igaza lesz és nem hal meg! - a hangja lemondó volt, de tudtam, hogy csak leszipkázták az erőmet.
- Én itt maradok veled, és vigyázok rád! - egy puszit nyomott az arcomra hideg ajkaival.
Máskor utálom a hideg és nedves dolgokat, de ez jó volt! Jól esett! Szerintem holnapra semmi bajom nem lesz, mert még egy erős Ady is vigyáz rám...

Folyt. köv.

Vajon Rory tényleg legyőzi a halált? Miért vigyáz rá ennyire Adam és Bill miért lesz ideges, ha a lányt szenvedni látja?

Adam tényleg egy démon lenne? És Bill ezt honnan tudja? 

Minden kiderül a folytatásban...

(Ha összejön az 1300 látogató vagy 5 vélemény)

Mára ennyi! 

Sziasztok!