Angel From The Hell - 35. rész

Sziasztok!

Nah újra itt vagyok, végre résszel, mivel összejött a 2000 látogató 2013. 03. 17. 18:48-kor.

Köszönöm!

Nem is húzom az időt!

Jó olvasást!

35. rész - Kritikus pont

Az első óra durva volt... Sokaknak újra kellett csinálni az ugratás vizsgát. Azt hiszem, mondanom sem kell mekkora fejmosást kapott az egész brigád...
- Ez tarthatatlan! A 20 emberből, ha 4-en még elfogadhatóan levizsgáztak! - kiabált Livia, a lovagló tanárnő. Adam és Bill Úgy szállták át Nighttal és Laraval az akadályokat, mintha már 2000 éve ezt csinálták volna.
Lara Bill hófehér kancája, akinek a fején fekete, szárnyakra emlékeztető folt volt. Ann egyetlen baja az volt, hogy nem nagyon ismerte még Dumber képességeit. Charley már reggelinél említette, hogy Marian egy bestia, de azt nem hittem volna, hogy ilyen szófogadatlan... Úgy ugrált össze-vissza, mint egy őrült, szegény Ch pedig lezúgott róla. Liviának kellett megállítania a lovat, barátunk meg mehetett az iskolaorvoshoz. Szerencsére az orvosi az előcsarnok lépcsői mögött lett berendezve és mögötte a komolyabban sérültek számára is kialakítottak egy kis szobát, a betegségek elterjedését megakadályozandó intézkedés volt. Tekintve, hogy az iskola több száz éves, ez érthető.
Remélem nem súlyos a sérülése!
Sam kerek perec megmondta Liviának, hogy ő nem óhajt az orvos "karmaiba" kerülni, így meg sem próbálta.
Érthető Sam viselkedése... Fél még Dumbtól. Kicsit talán túlságosan is sokat foglalkozott Billel, de ez is érthető... Samnek tetszik Bill.
Dumb amúgy egy szelíd, fekete csődör volt két szeme között egy fehér csillaggal.
- Ügyes voltál, kincsem! - szorította meg a kezemet Adam, miközben homlokát a fejemre támasztotta.
- Nem én voltam ügyes, hanem Phänomie. Ugye kislány?! - paskoltam meg a pofáját.
Bill undorodva nézett le az összefűzött ujjainkra és mogorván karba tette a kezeit, mire kancája, Lara, hátba bökte az orrával.
- Na eredjetek! - küldött el morcosan Livia.
Gyorsan visszavittük a lovakat az istállóba és leszerszámoztuk őket. Nyomtam egy puszit hű, fekete kancám orrára, majd rohantam átöltözni. Párbaj óra jött, amitől akkor először féltem. Előző nap óta rettegtem a párbajoktól és minden éles tárgytól. A hasam azonnal görcsbe rándult, ha csak arra gondoltam, hogy megölhettem volna Adamet, mikor edzettünk...
Két kar fonódott a derekam köré, amitől egy hatalmasat sikkantva az ágyamra ugrottam ijedtemben.
- Krisztus Jézus! Adam Dark! Ezt még egyszer ne csináld! Kis híján szívrohamot kaptam! - fújtattam rémülten.
- Bocsáss meg! Nem tudtam, hogy ennyire ijesztő vagyok! - mosolygott, majd leült mellém és nyugtatóan átölelt. Rá nem lehetett haragudni. Már azért sem olyan kis édes, bűnbánó pofit tudott vágni, hogy nekem volt lelkiismeretfurdalásom.
- Miért nem öltöztél át? - néztem a szemeibe.
- Mert elmélet lesz a mai órán - mondta nagy vidáman. - Mitől riadtál meg ennyire? Reszketsz a félelemtől!
- Csak a párbajra gondoltam és arra, hogy Sam akár meg is ... - de nem tudtam befejezni a mondatot, a könnyeim belém fojtották a szót.
- Jaj! Ne sírj! Olyan szörnyű, ha egy angyal sír! - suttogta, miközben magához húzott. Ahogyan újra és újra eszembe jutott a szörnyű párbaj, úgy tört elő belőlem újra meg újra a sírás.
- Gyere, menjünk, mielőtt elkésünk! - felkapott és az ölében vitt le a tornacsarnokba. Elsőként értünk le és közben lassacskán abbahagytam a pityergést.

Egész órán máshol jártak a gondolataim... Mindenáron meg akartam akadályozni a küzdelmet, vagy legalább valahogy megvédeni Samet a haláltól. Az óra után uzsonna szünet jött volna, de nem tudtam egy falatot sem legyűrni. Sőt a hányinger kerülgetett, amint ránéztem a tányéromra. Billt indultam hát megkeresni és reménykedtem benne, hogy megtalálom. Mikor végre az ajtó elé értem, bekopogtam. Mindenhol kerestem már, csak a szobájában nem.
- Gyere! - jött a morcos válasz.
- Bill, beszélnünk kell... - kezdtem.
- Mit csinált veled? - pattant fel az ágyról.
- Semmit! Sam miatt jöttem!
- Aggódsz érte... Ugye? - sóhajtotta, majd leült. Csak bólintottam. - És hogy-hogy nem Adam karjaiba rohantál? - mondta érezhető iróniával a hangjában. A pasim nevét úgy ejtette ki, mintha csak egy csúnya, fertőző betegség lett volna.
- Mert ő nem ért a védőpajzsképzéshez!
- Azt hittem a boszik tudnak efféle technikákat! - húzta fel a szemöldökét.
- Tudok is, de nem elég erős ahhoz, hogy egy kardot megállítson - hajtottam le a fejem.
- Szívesen segítek, de a párbajban Sam nem használhat semmiféle védőpajzsot! Kizárják érte és ezért nagyon mérges lenne. Szinte tűzben ég, annyira várja már a küzdelmet! Sajnálom, nem tudok segíteni! De ne félj! Samnek semmi baja nem eshet! Készenlétben lesznek a tanárok és meg fogják tudni menteni... Ha arra kerül a sor - tette a kezét a vállamra.
- De... Nekem ennyi nem elég! Sam akkor is meghalhat! - kiáltottam hisztérikusan.
- Egyszer mindenki meghal - suttogta Bill. Legszívesebben felpofoztam volna ezért a kijelentéséért.
- De Samnek még nem jött el az ideje! - visítottam.
- Ezt egyenlőre nem te döntöd el!
- De te sem!
- Ez való igaz, drágaságom, de most inkább arról beszélgessünk, hogy mit is akar tőled az a szörnyeteg - terelte el a témát.
- Ő a társam! Biztosan érzem! Nem választhatsz el minket egymástól!
- Ó, dehogynem! És szerintem meg úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül! Hogy dögölne meg az a gusztustalan, gerinctelen féreg! - morogta fintorogva és ökölbe szorultak a kezei.
- Ne merészelj így beszélni róla! Egy szeretetre méltó fiú, aki fél a szerelemtől, mert a húgoddal balul sült el a kapcsolatuk! Az ilyen ember neked egy féreg? - védtem hevesen Adamet.
- Igen! Csak megjátssza az egészet! Te is úgy fogsz járni, mint... ő - olyan lágyan és fájdalmasan mondta ki azt a betűt, mintha csak egy szent lett volna az a lány...
Vajon Adam hogyan érez a volt kedvese iránt?
- Na, látom ezzel beléd fojtottam a szót! - mondta elégedetten a képembe, de a szemében még mindig ott bujkált a fájdalom apró kis szikrája.
- Nem! Adam szeret engem és vigyázni fog rám! Elmondta, hogy mi is történt pontosan, amikor meghalt a húgod. Mindent tudok. Bill, alaptalanul vádolod! Biztos vagyok benne, hogy nagy szereped volt abban, hogy ők szétmenjenek... Sőt szerintem miattad történt az egész... 
- Nem igaz! Nem tudom, mit mesélt neked az a vadállat, de biztos vagyok benne, hogy hazudik! Adam egy gyilkos! Jobb lenne, ha a lehető legtávolabb tartanád magadtól! - Bill egyre dühösebb lett, a csapkodásaiból és a fel-alá mászkálásából legalábbis ezt tudtam leszűrni.
- Soha! Adam nem vadállat, nem hazudik és nem is gyilkos! - ki akartam rohanni a szobából, de Bill az utamat állta és neki nyomott az ajtónak. Nagyon megijedtem. Nem tudtam, mire számítsak, én pedig rohadtul utáltam azt az érzést, mikor nem tudtam valamit.
- Na akkor most idefigyelj! Emlékezz azokra a szavakra, amiket most fogok mondani, amikor a drága kis szerelmed átharapja a torkodat! - sziszegte a fülembe vészjóslóan. Eszméletlen magas volt hozzám képest, és ahogy lenézett rám, egyszerűen tehetetlen voltam. Nagyon féltem tőle, de nem tudtam miért. Azokkal a szavakkal pedig még inkább rám hozta a frászt. 
Mit akart azzal mondani, hogy "átharapja a torkomat"? Átvitt értelemben gondolta, vagy szó szerint? A segítségéért jöttem, erre ezt kaptam.
- Úgy látom nem tanulsz, csak a saját károdból... Meg kell félemlítselek téged? Komolyan?! Ahhoz, hogy belásd nagy veszély fenyeget?! Kérdezz meg pár alakot, milyen Adam, vagy akár őt magát, hogy mit akar tőled! Vigyázz, mert lehet, hogy ezzel fel fogod húzni és kiugrasztod a nyulat a bokorból! De az lenne a legjobb!

Bill monológjától hideglelést kaptam és az a két mondat még mindig ott csengett a fülemben. "... Amikor a drága kis szerelmed átharapja a torkodat!" "Vigyázz..." És mit akart azzal, hogy "... kiugrasztod a nyulat a bokorból!"?
Ismerem Adamet! Vagyis... Remélem, hogy ismerem. Jaj, Bill, msot legszívesebben megölnélek! Adam sohasem bántana meg! És kétlem, hogy így csókolna, ha csak ki akarna használni... Akkor a testi örömökre menne és megerőszakolna, de nem siet... Bill, miért kellett engem ennyire megzavarnod?
A teljesítményem rovására is ment az egész... Főzet órán például annyira Bill szavaival és Sam esetleges halálával voltam elfoglalva, hogy mindig elfelejtettem, mit tettem az üstbe és mit nem, így egy pofás, méregzöld színű füsttel és hányás szaggal járó robbanást idéztem elő. Az arcom tiszta korom lett, a hajam úgy állt mintha belenyúltam volna a konnektorba, vagy mintha szimplán én lettem volna a suli őrült tudósa. Csodásan festettem mondhatom. És ennek tetejébe Adam várt a terem előtt. Szegény fiú úgy megdöbbent, hogy azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Köpni, nyelni nem tudott.
- Ej, szívem, mit csináltál? - mondta aztán mosolyogva.
- Berobbantam a köztudatba - nevettem.
- Ejnye, Rory, ez jó nagyot szólt - köhögött Ann, a szájából zöld füst jött. - De viccesen nézel ki! - nevetett fel, mikor meglátott.
- Tudom! - fintorogtam.
- Gyere, én őrült tudósom! Rendbe szedünk! Ann, téged meg már vár a farkasod! - kacsintott a lányra párom.
- Igen? - pirult barátnőnk. - Akkor talán nem kéne még jobban megvárakoztatnom... Sziasztok! - azzal el is sietett.
- Na akkor én gyorsan megmosom a hajamat! Órán találkozunk! - egy csókot nyomtam Adam ajkaira, majd elindultam volna, de visszahúzott.
- Nem tarthatnék veled? - kérdezte csábítóan, mire beleharaptam az ajkamba.
- Hááát... - csábosan vigyorogtam rá.
- Hát mi? Vadmacska - felhúzta a bal szemöldökét.
- Na gyere, te csődör! - megragadtam a pólóját!
- Bevadultál, cicuskám? - rántott vissza magához egy gyors, forró csókra.
- Menjünk már! Elkésünk a következő óráról!
- És aztán? Lehet, hogy meg kéne nézetned magad az orvossal! - tettette a gondolkozót, majd kajánul elvigyorodott.
- Te kis ravasz! Lógni szeretnél?! Elverem a fenekedet! - öleltem át a derekát.
- A fenekem lejjebb van! Vagy a fürdőben gondoltad azt az elfenekelést?
- Na gyere, te... - és újabb csókot nyomtam a szájára. Ezután elindultunk a szobám felé.

Vajon miért mondta ezt Bill Rorynak? 

Adam tényleg valami veszélyes szörnyeteg? Vagy esetleg az egészet csak Bill találta ki?

Vajon Sam és Desmond között hogy alakul a viadal?

Megalapozott Rory félelme vagy nem?

Minden kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!