2013. ápr. 12.

Angel From The Hell - 38. rész



Sziasztok!

Ismét itt vagyok, összejött a 2400 látogató, de most kivételesen nem  csak ezért vagyok itt...

Igen, Drága Ann, most téged szeretnélek felköszönteni!
Tegnap óta hivatalosan is nagykorú vagy!
:D
Boldog 18. Születésnapot Ann!

Jó olvasást!


38. rész - Pedig milyen jól indult...!

Csodás nap volt a tegnapi. Phänomie-t és Nightot is vittük, mindketten Nighton ültünk, összebújva, majd a szobámba jöttünk és most itt fekszik mellettem.
- Szióka, angyalkám! - motyogta, mikor a fejét simogattam.
- Szia, szívem! Jól aludtál? - nyomtam egy csókot a szájára.
- Jobban nem is aludhattam volna! - mosolygott.
- Akkor jó! Adam, szeretlek! - mondtam.
- Én is téged, drágám, kincsem, életem értelme! - szorosan magához ölelt és a fejét a melleimre döntötte. Szégyenlősen elfordítottam a fejem és éreztem, hogy az arcomba szalad a vér.
- Olyan boldog vagyok melletted! Benned tényleg meg tudok bízni. Nem hazudsz nekem és nem titkolózol. Vállalod, ki vagy - mosolyogtam félszegen.
- Igen, nem titkolózok... - motyogta halkan egy csöpp szomorúsággal.
- Valami rosszat mondtam? - kérdeztem a szemeibe nézve.
- Nem, csak annyira megható ez a helyzet és emlékeztetsz Bill húgára. Ő bízott ennyire bennem...
- Ha attól félsz, hogy én is ily' véget érek, megnyugtatlak, nem vagyok elég bátor hozzá...
- Remélem! Nem tudnám elviselni az elvesztésedet! - simogatta meg lágyan az arcomat.
- Nem is kell! Remélem, nem fogsz elszökni mellőlem ...
- Nem, soha! Nagyon szeretlek! - nyomott egy csókot az ajkaimra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem meg hirtelen és felkaptam a fejemet.
- 7 óra, de hagyjuk a sulit! - ölelt magához.
- Ady! Majd holnap este! Úgyis telihold lesz! Most siessünk! - kiugrottam az ágyból és levetkőztem. Mikor megfordultam, hogy az ágyba hajítsam a pizsim, eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül. Későn kaptam észbe és Adam pimaszul mosolygó arcával találtam szembe magam.
- Ej, de csinos vagy és te ezt a látványt tagadtad meg tőlem?! Na, gyere ide! Hagyj nézzelek közelebbről! - csalogatott.
- Nem megyek oda! Öltözöm, te perverz disznó! Takard el a szemed! - gyorsan kikaptam egy melltartót a fiókból. Adam mögém lépett és jéghideg karjaival átölelt.
- Krisztus Jézus! - kiáltottam fel.
- Bocsi! Megint hideg a kezem? - mosolygott, majd a vállamra hajtotta a fejét.
- Júúúj! Még a fejed is! Látszik, hogy nem vagy forrófejű! - szisszentem még egyet.
- Az ajkaim viszont tűzforróak! - suttogta a fülembe. A nyakamat kezdte csókolgatni.
- Hjaj, Adam! Kérlek, hagyd abba! Elkésünk! - sóhajtoztam, miközben karommal átöleltem azt az okos fejét.
- Lógjuk el a napot! Most minden percet csak veled akarok tölteni! - fordított maga felé.
- Szeretlek, drága! De nem szeretnék lógni! - nyomtam egy csókot a szájára.
- De ma nincs közös lyukasóránk! - biggyesztette le az ajkait.
- Mondom, egész este ébren leszek, és csak veled fogok foglalkozni! Együtt fogunk megfürdeni az ezüstös holdvilágban! - bújtam szorosan hozzá.
- Na, jó! De másnap lógunk! - vigyorgott a képembe.
- Ejnye, Adam! Ne vidd a rosszba! - mosolygott az ajtóból ránk Bill.
- Úristen! - takartam el gyorsan magam.
- Szépek a cickóid, Rorykám! - vizslatott pimaszul.
- Héj! Ne stíröld a csajomat! - morgott rá játékosan Ad.
- Oké! Na, szedjétek össze magatokat! Fél óra és kezdődik a tanítás! Sziasztok! - csukta be maga után az ajtót Bill. - Ja és Rory, én kétszer is meggondolnám, kit engedek az ágyamba! - dugta vissza a fejét.
- Te inkább Sam ágyára vigyázz és engem meg hagyj élni! - kiáltottam utána.
- Már úgyis elkésünk... - mondta Adam egyet sóhajtva, majd reményteljesen nézett rám.
- Ilyet nem játszunk! Kapd össze magad! Öltözz! - csaptam a fenekére.
- Á, de kár! Sztriptízelni akartam neked! Na, mindegy! - fordította el a fejét szomorúságot színlelve...
- Ügyes trükk! Na, igyekezz! - dobtam egy pólót az arcának. Gyorsan magamra kaptam valamit, majd Adammel kézenfogva elindultunk lovagolni. Óracsere volt. Aznap 2 lovaglóóra volt és következő hétre rakták be a törit. Mire leértünk, már mindenki a lován ült.
- Jó reggelt! - köszöntünk.
- Sziasztok! Mi az nektek nem szóltak, hogy csak azok jöjjenek órára, akiknek rosszul sikerült a vizsga? - kérdezte Livia.
- Nem.
- Akkor most mondom. Első órátok szabad! - Adammel egymásra néztünk és azonnal elmosolyodtunk. Nekünk nem kellett kétszer mondani, már húztuk is el a csíkot. Mivel megkordult a gyomrom, úgy határoztam, hogy én eszek valamit. Az földszint és az első emelet totálisan üres volt, szinte kongott. Csak mi ketten mászkáltunk az egész iskolában... Legalábbis azt hittük. Gondoltam mások még nagyba alszanak...
- Na, mit szólsz? Csak sikerült a terved! Igaz nem abban a formában, ahogy te akartad, de csak lógunk az első óráról! - mosolyogtam rá és hozzábújtam.
- Hát igen, sikerült... De ha rajtad múlt volna...! - forgatta a szemeit.
- Gonosz dög! - löktem meg.
- Jaj, te! Tudod, hogy így szeretlek! Te vagy az egyetlen az egész brigádunkban, aki követi a szabályokat. ... Vagy legalábbis megpróbál minél kevesebbet megszegni - simogatta meg az arcomat. - És komolyan, te tartasz a földön, nehogy elszálljak és nehogy valami ostobaságot műveljek. Ez olyan jó! Melletted még egy cselekedetemet sem bántam meg! - húzott magához és szorosan átölelt.
- Te kis hízelgő! Ezt imádom benned! Mindig tudod, mit kell mondanod, hogy kiengesztelj. Én macsóm - szájon csókoltam.
Annyira belemerültünk, hogy észre sem vettük, hogy valaki minket figyelt. Eltűnt számunkra a világ. Csak mi léteztünk. Nem tudtuk, nem is gondoltuk volna, hogy egyikünket hamarosan beszippantja a sötétség veszélyes köde.

Vajon kit nem vettek észre?
Melyiküket "szippantja be a sötétség veszélyes köde."?
Esetleg valaki meghal?

Minden kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése