Angel From The Hell - 40. rész

Sziasztok!

Végre lett időm hogy írjak... :D

Vége a sulinak is már egy hete, ezen a csütörtökön befejeződött a kémia előkészítőm is...

És most szombaton találkoztam egy Félistennel... :D

Barátnőimmel 2013. június 15-én elmentünk a WestEndbe megnézni a Másnaposok 3-at, ami elméletileg a befejező rész, de tudjátok ki hisz az alkotóknak... A Horrorra akadva is elvileg 1 részes volt és most hol is tartunk? Ja, az 5. rész jött ki nem régen... Amiben látnak pénzt az úgyis megcsinálják... :D

Őszintén, én örülnék egy 4. résznek, mivel a 3. leverte nálam az első két részt. Kíváncsi vagyok mit tudnak még kihozni ebből a filmsorozatból... :D

Szerintem eszméletlen állat film lett a Másnaposok 3 még elvetemültebbek a szereplők, izgalmasabb a történet, csak szükséges, hogy tudjuk mi is történt az előző kettőben, vagy nem fogjuk érteni a vicceket... Igen, hallottam olyat, hogy nem jó és hogy van benne 2 vicc összesen... Hát... Üzenem az illetőnek, hogy Be vagy fásulva öreg...?! Záporoztak a poénok, igaz voltak bizarrok is, amin nyilván nem mindenki tud nevetni. Mikor mi mentünk, elég kevesen voltunk a teremben... 13-as... lehet hogy ez ijesztette el az embereket? Lehet, hogy ezért nem vetítették a Szemfényvesztőket a 13-as teremben, mert túl babonásak az emberek... Hm... Lényegtelen... Sok üres hely volt, de az a kevés ember is, akikkel együtt néztük a filmet, röhögtek, de úgy, hogy majdnem leszakadt a plafon...

Kivételesen senki sincs beszívva a film folyamán, mind józanok és nem is a különböző szerek kerülnek kalamajkába, Allen az egyetlen, aki már megint hülye az elejétől a végéig, de ezt már megszokhattuk, Stu megint mindenen parázik, Phil megint a falka vezetője és az erőember és ott van Chow is, aki már csak a hab a tortán... Dougot megint sikeresen kiiktatják az események hálójából, szóval ő megint nem sok vizet zavar...

Jah, igen, aki moziba megy megnézni, annak üzenem: Fel ne állj, mikor kezdődnek a betűk, mert korán sincs vége... A legnagyobb őrületet a végére hagyták és emiatt mondom azt, hogy a film megér még egy részt legalább... :D

És az a 2013. június 22. <3 Hát igen, első találka + WestEnd + Félisten randipartner = TÖKÉLETES NAP és A LEGTÖKÉLETESEBB RANDEVÚ :D

13:30-kor elmentünk megnézni a Szemfényvesztőket (Now You See Me). Először is: a színészek játéka fenomenális. A film thriller, ámbár van egy kis bűnügyi beütése is. Ez az a tipikus film, ahol az ember nem tudja mi lesz a következő jelenetben. Pár dolog adja magát, de annyi izgalmas fordulat van benne, hogy az ember maga is egy hatalmas illúzió hatása alá kerül. Olyan ember áll az egész mögött, akiről senki sem gondolná. Döbbenetesen jól elhitetik velünk, hogy semmi köze az egészhez és aztán a végén Bumm...

Izgalmas és a néző maga is szinte együtt nyomoz az InterPoollal és az FBI-jal a 4 lovas rejtélyes előadásai alatt elkövetett bankrablások ügyében. Mindent szinte Dylan Hobbs ügynök (Mark Ruffalo) cinikus szemével látunk. Segédje a kezdő Alma Vargas (Mélanie Laurent), aki az ügyön akart dolgozni. Aki még segít nekik az a nagy Bűvész leleplező Thaddeus Bradley (Morgan Freeman), ámbár a segítsége némiképp a visszájára fordul... :D A 4 lovas pedig, akik csak egyszerű utcai bűvészek voltak, majd híres előadóművészek lettek: Michael Atlas (Jesse Eisenberg), kártyatrükkös és a csapat vezérének is lehet nevezni, Henley (Isla Fisher), Michael volt szeretője és régi bűvészsegédje, aki egyéni karrierbe kezdett, Merritt Osbourne (Woody Harrelson), a mentalista és szómágus, hipnotizálja az embereket, igazi dumagép és folyton ironizál és Jack (Dave Franco), a zöldfülű kis utcagyerek és zsebtolvaj. Menedzserük a gazdag és híres Arthur Tressler (Michael Caine). Véleményem szerint megéri megnézni, izgalmas, döbbenetes és minden tekintetben elvarázsol :D

A randiról nem írok, mert még a végén féltékenyek lesztek... :D 

A részhez ajánlott szám:

Jó olvasást! 

40. rész - Elveszett lélek

Olyan fura volt minden. Először nagy feketeség aztán valami fényes majdnem kiégette a retinámat. Mintha egy alagútban lettem volna és egy vonat közeledett volna felém.

A Fény az alagút végén?!

- Na ne! Inkább leszek bosszúálló szellem, de én be nem lépek ebbe a vacakba. Hallod?! Hagyj békén! Menj innen! - kiáltottam a fény felé. 

Még nem mehettem el... Adam még nem békélt meg és nem akartam, hogy miattam szenvedjen az átkozott földi pokolban. Attól féltem, beleőrülne az elvesztésembe és valami irtózatos hülyeséget csinálna.

- Aurora! - szólított meg egy ismerős hang. - Aurora!

- Mi folyik itt? - néztem riadtan a fénybe, mikor megálltam.

Itt rekedtem? A nagy semmiben? Nincs helyem sehol? Sem a Mennyekben, sem a Pokolban? És a föld? Nem kísérthetnék az iskolában?

- Aurora! - hallottam újra. - Aurora! - és újra.

- Ki vagy? - ekkor a sötétből megformálódott egy nő törékeny alakja. - Szelené? De várjunk csak... Te angyal vagy? - néztem végig rajta döbbenten. A hátából 2 méter hosszú, fehér tollú szárnyak álltak ki.

- Teremtőből, vagy ahogy te hívod Istenből, csak egy van. Az emberek sokféleképpen nevezték őt: Zeusz, Allah, Odin és még sorolhatnám. Ahány hit, annyiféle neve van - mosolygott.

- De te miért nem lehetsz isten? Vagyis istennő... Miért vagy csak angyal? - tettem fel a kérdést.

- Mert csak egy Isten létezik, aki megteremtett mindent. Egy feje van mindennek. Én a te hitedben "CSAK egy angyal" vagyok, amit másutt a halandók istennőnek neveznek - magyarázta szelíden mosolyogva.

És az évfolyamtársaim is ilyen angyalok? Vagy ők nem is angyalok?

Kezdtem levezetni a gondolataimban a felvetődött ellentmondásokat, mikor észrevettem, hogy ezt nem csak én „hallottam”...

- Szelené, te hogyan hallhatod a gondolataimat?

Szelené kacagott.

- Ez roppant egyszerű! Idefent a néma is tud beszélni, a vak is lát, a béna is tud járni, a tudatlan tudós. Ilyen egyszerű! - rebegtette meg szárnyait. - Na de az első kérdésedre válaszolva: Igen, az iskolatársaid valódi angyalok, de nem főangyalok, mint mondjuk Déméter, Hesztia, Thetisz és én. Ők mind alárendeltek, de angyalok - világosított fel.

- Értem... Szelené, ... - néztem bánatosan a szemeibe.

- Igen? - komolyodott el.

- N-nem lehetne,... Nos... Hogy visszatérjek a földre? - rogytam térdre, bár nem értettem, hogy ez ott a semmiben lebegve, hogyan volt lehetséges. - Kérlek! Engedj vissza! - sírtam el magam.

- Szelené! - mennydörögte egy mély férfihang.

- Gabriel - fordult tisztelettel a hang felé a főangyal.

- Ez a lány miért van még mindig itt? Már rég a barátai közt lenne a helye! Tudod a parancsot! Küldd vissza, vagy a barátai feladják érte a harcot és itt ragad!

- Máris! - hajtott fejet a nő.

- Ki volt ez? Komolyan visszamehetek? - néztem fel rá reménykedve. Csak bólintott.

- Ő egy arkangyal volt. Ők olyanok, mint a földön az ezredesek. Mi a főangyalok vagyunk a tábornokok, a többiek pedig a katonák.

Egy ideig gondolkodtam, mert túl sok információ volt ez nekem egyszerre, amit ráadásul nem értettem és én nem szerettem ezt az érzést...

Most akkor ki kicsoda meg micsoda? Ő akkor Istennő ... vagyis angyal... vagyis főangyal... Tábornok... Arkangyal... Katona... Ezredes...? Áh, a fene sem érti! Hol áll a fejem Istenem?!
Nah vegyük újra... A barátaim angyalok... és katonák is. Szelené... an... Nem... Főangyal és tábornok, őket hitte a régi ember isteneknek és istennőknek. Vannak arkangyalok, ők az ezredesek és az egész kóceráj felett Isten áll. Éljen! Végre!

- Ez most valószínűleg fájni fog! - rántott ki a gondolataimból figyelmeztetésével.

Időm sem volt arra, hogy felfogjam, amit mondott. Azonnal fejbe vágott, amitől a fény és vele együtt Szelené is eltűnt, engem pedig elnyelt a sötétség.



Esik? Mi ez? Eltemettek már és most itt fulladok a koporsóban? Ráadásul fel fogok fújódni,  mert még víz is csöpög rám! Fenomenális...!

Ám ekkor megcsapta a fülemet a nyüzsgés és azt hittem, kivittek a szabadba.

- Rory, könyörgök! Nem hagyhatsz itt... Nem teheted! Rory, kérlek! - zokogott felettem Adam. Az ő hangját bárhol megismertem.

- Adam! Adam! Engedd el! Meghalt! - üvöltött rá Bill. Hallani lehetett az ő hangján is, hogy a könnyeivel küzd. - Meghalt! - csuklott el a hangja, majd térdre esett.

- Rory, ne tedd ezt velünk! Ébredj fel! - rángatta a testem Adam.

Valami nem stimmel... Előbb még a testemben voltam a sötétben, de éreztem Adam érintését... Hogy kerültem ide? Miért látom magam?

Adam rángatott, teljesen kifordult önmagából, Bill pedig összetörten térdelt mellettünk.

- Adam, neki most jött el az ideje... Sajnálom! - tette a fiú vállára a kezét Bill.

- Nem kérek a sajnálatodból! És belőled sem! - morogta válaszképpen, majd lerázta magáról a srác kezét.

Adam szemei szikrákat szórtak, az arca véres volt és még az enyém is. Azt hittem megsérült a keze és emiatt lettünk mindketten összemaszálva. Szerelmem rendületlenül, üveges tekintettel haladt fel az emeletre karjaiban engem szorongatva. Bill meg sem próbált kedvesem után jönni. Annyira összeomlott, hogy nem volt ereje felállni sem.

A többi diák furcsán méregetett bennünket, mikor elmentünk mellettük. Páruknak a szemében döbbenten, másokéban rémület csillogott, de ez nem csoda, ijesztően néztünk ki.

Lassan szinte belassítva tartott a szobája felé és én egyre idegesebb lettem. Olyan volt, mint egy örökkévalóság, mintha az idő megállt volna.

Nah, jó most már unom... Valahogy vissza kéne jutnom a testembe. Talán, ha megpróbálnék belefeküdni Adam karjaiba... Na, lássuk csak...

Odalibbentem és bele eresztettem magam a fiú ölébe, de ő átsétált rajtam.

Mi lehet a baj? ... Talán már túl késő?

Repültem utánunk. Adam belökte előttem az ajtót.

Áh! Ez fájni fog!

Becsuktam a szemeimet.

Várjunk csak... Én szellem vagyok! Nesze te ajtó! Átrepülök mindenen!

Adam lefektette a testem az ágyára, nyomott egy csókot az arcára, majd kiment. 2 pillanat múlva a kedvenc tőrével tért vissza.

- Adam, nyugi! Ne szúrj le! Nem jó ötlet! Adam, vidd onnan azt a kést! - beszéltem hozzá, de persze semmit sem hallott belőle.

Mellém ült és egy csókolt lehet élettelen ajkaimra.

- Szeretlek Rory! - levette a felsőjét. Azt hittem szíven szúrja magát, de ehelyett mélyen beleállította a csuklójába a pengét. A vére szétspriccelt és beborította a padlót, az ágyat, valamint engem is.

- Úristen! Adam, hagyd abba! - üvöltöttem rá, de nem hallotta.

Lassan vágta tovább a húsát, direkt kínozta magát, szenvedni akart.

- Uram atyám! Engedj be! Hallod?! Engedj be! - rángattam a testem, amire kedvesem felfigyelt.

Ha nem igyekszem, levágja a kezét...

Ekkor eszembe jutott a Korona- és Napfonatcsakra és az a bizonyos ezüstfonal, ami által lelkünk egy időre kiléphet a testünkből és a lelkek világában barangolhat, majd gond nélkül vissza tud térni. Ezt az állapotot egyszerűen csak álomnak nevezzük halandó földi nyelven. Na de ez az én esetemben nem álom volt, hanem halál és akkor az ezüstzsinór elszakadt.

A kérdés már csak az, hogy tudom-e kötni az elszakadt szálakat.

Kitapogattam a szellemtestem fején az egyik végét és a fizikai testem köldökénél kerestem a másikat, ami úgyszintén hamar meglett. Így olyan dolgokat láttam, amit szabad szemmel nem lehetne.

Eközben Adam már félig átvágta a csuklóját.

Ha minden igaz és sikerül összekötnöm a fonalakat, akkor még idejében megállíthatom... Már csak össze kéne kötnöm őket. Ha Isten azt akarja, hogy éljek még, úgyis segít. Nah, gyerünk! Egy próbát megér!

Vajon Rorynak sikerül visszatérnie az életbe? Idejében felébred?

Megakadályozza Adam „merényletét”?

Mi jöhet még ezek után?

Minden kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!